CV magyarul

"1981-ben született Budapesten, de néhány hónapos korától Perkátán és Dunaújvárosban nőtt fel. Kora gyermekkora óta jelen van életében és tanulmányaiban a művészet és a racionális világ párhuzama, olykor átfedése. Első mestere Rohonczi István ROHO, akitől középiskolás éveiben a képzőművészeten túl egy mai napig meghatározó gondolkodásmódot is tanult.

18 évesen visszatért a fővárosba, diplomát tájépítészmérnökként szerzett. A mérnöki tanulmányokkal párhuzamosan vált egyre fontosabbá – ha úgy tetszik meghatározó kifejezőeszközzé – számára a mozgás, illetve a mozgáson és fizikai jelenléten keresztül történő komponálás igénye. A Budapest Kortárstánc Főiskolát már felnőttként kezdte el, majd egy évig volt az iskola növendéke. 2012-ben az L1 Egyesület rezidense, 2013 óta az Élőkép Színház rendszeres előadója. 2012-ben került kapcsolatba az ArtMan Egyesület-el, azóta vegyes képességű (főleg értelmi akadályozott) csoportokban is dolgozik a mozgás terápiás hatásaival, a test és a tudat, a lélek összefüggéseivel. 2013-óta Kálmán Ferenctől és mellett, a Body-Mind Centering® testtudati iskola tanításaiban mélyed el egyre jobban, és integrálja aznnak szemléletét csoportvezetői és művészeti munkáiba."

Nincsenek megjegyzések: